életemben először éltem egyedül. 46 év házasság után… és hirtelen csend lett.
Eleinte mindent meg tudtam csinálni: főztem, takarítottam, intéztem a papírmunkámat. Azt mondta, hogy szeretem a nyugalmat. De apránként elkezdődtek a változások:
Kifogytam a levegőből lépcsőzés közben.
Remegett a kezem, amikor üvegeket nyitottam ki.
Elfelejtettem, miért léptem be egy szobába.
Egyik reggel megcsúsztam, amikor kijöttem a zuhany alól. Nem estem el, de aznap este arra gondoltam:
Mi van, ha legközelebb senki sem talál meg?
A családdal való együttélés nem mindig gyógyítja a magányt
Felhívtam a lányomat, és elköltöztem hozzá „
