Ha visszagondolsz a húszas éveidre és a legszomjazvabbakra, rájössz, hogy a szerelem olyan volt, mint egy nagy téttel járó meghallgatás, nem igaz? A legjobb formádat kellett hoznod, és meg kellett mutatnod, hogy te vagy önmagad legjobb verziója. Előadtál valamit, sikert arattal, vagy ki tudja mit, és ez nagy nyomást gyakorolt rád, és kimerültnek érezted magad. De ez normális volt, mert egy érzést, egy státuszt, egy jövőt kergettél, ami talán elérhetetlennek tűnt számodra.
De ha egyszer túljutsz rajta
Hatvanéves korban a dolgok megváltoznak. Az „üldözés” elvesztette a jelentőségét, mert nemcsak a
