eladásra kínálták.
11:49-kor…
Miközben a fiam az irodájában ült, és azt hitte, hogy biztonságban van az élete,
Aláírtam a papírokat.
Aztán megszólalt a telefonom.
Dániel.
Már tudtam, miért.
Mert valaki épp az előbb kopogott a kúria bejárati ajtaján.
És nem látogatóba jöttek.
A negyedik csengőre nyitottam a telefont.
„Ki a fene van a házamban?” – kiáltotta.
Lefeküdtem a székembe.
Azok a papírok még mindig száradtak mellettem.
– Ők az új tulajdonos képviselői – mondtam nyugodtan.
„Nem szabad megvárakoztatnod őket.”
Csend.
Aztán pánik.
„Ezt nem teheted!” – mondta. „Az az én házam!”
Majdnem elmosolyodtam.
