körülöttem mindenki más próbálkozik.
De sosem voltam olyan nő, aki az ajtó rossz oldalán áll.
Így hát azt tettem, amit hivatásszerűen csinálok. Olvastam a közönségben. A közönség azt mondta: “Távozzatok!”
Azt válaszoltam: „Természetesen.”
Két szó. Ennyit tudtam kinyögni. Azt hiszem, még el is mosolyodtam, mert a Középnyugaton nőttem fel, és az olyan nők, mint én, megtanulnak mosolyogni a saját temetésükön, ha kedvező a fény.
Aztán megfordultam, és visszasétáltam a köves ösvényen.
A sofőr még mindig a kapunál várt. Azt hiszem, abban reménykedett, hogy segíthet nekem az ajándékcsomaggal. Látta az arcomat
