a szélvédőn keresztül, és egy szót sem szólt a negyvenperces út alatt vissza a szállodába.
Isten áldja azt az embert. Több borravalót kellett volna adnom neki.
A hotelszobámban az ágy szélén ültem az utazókabátomban, az ajándékzacskót az ölemben szorongatva. Nem tudtam letenni. Ha letenném, az ajándék valósággá válna.
A telefonom kétszer rezgett az éjjeliszekrényen. Nem néztem oda.
Egyetlen apró gondolat cikázott a fejemben, miközben ott ültem.
Előző este, a próbavacsorán Joselyn apja, Stanford Hartwell, egy tányér spárga fölé hajolt, és megkérdezte, hogy a cégem valaha is dolgozott-e együtt a hartfordi
