egy vitát.
– Jó reggelt, Joselyn – mondtam. – Nem fogom sokáig rabolni az idődet. Négy dolgot mondok sorban, aztán leteszem. Felveheted, vagy nem. A választás a tiéd.
Nem volt hangos. Nem volt éles. Ez volt az a hangnem, amit esküvőkön használok, amikor a virágkötő délután 2-kor üzenetet küld, hogy a dáliák még nem érkeztek meg.
Nyugodtan. Lassan. Szinte gyengéden.
Nem voltam nyugodt. Tíz perccel korábban még a konyha padlóján feküdtem. Egyszer a vécébe hánytam, nagyon halkan. A hangomban csengő nyugalom olyan volt, mint egy jelmezben. A jelmez nagyon jól szabott volt.
„Először
